2017. után, 2018. elé nézve...
 
 
 
Minden új év kezdetekor sokan tekintenek vissza az előző év eseményeire, és még többen fogadnak meg új célokat a jövőre nézve. Ezen szokásos visszatekintés során most azt láthatjuk, hogy a 2017-es esztendő igencsak sikeres volt Szlovákia számára, s ez érvényes nemcsak az ország, hanem a lakosok többsége számára is. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy egyik pillanatról a másikra mindenkinek minden problémája megoldódott, ám a konkrét és objektív számokat, mutatókat figyelve kimondhatjuk: az emberek jobban élnek, mint az előző években. A fizetések emelkednek, a munkanélküliség csökken. Bár egy év alatt nem lehetett mindent megváltoztatni, és pozitívabbá tenni, ám a tendencia egyértelműen arra mutat, hogy fokozatosan javuló körülmények között élünk. Ez köszönhető annak a ténynek is, hogy a Híd a parlamenti választások után belépett abba a kényes koalícióba, amit bizony sokan (köztük jómagam is) eléggé felemás, többnyire szkeptikus érzésekkel fogadtak.

Az elmúlt hónapok azonban egyértelműen bebizonyították, hogy a döntés helyes volt, rengeteg olyan dolgot sikerült elérni (többek között a kisebbségvédelem terén), amit kormányon kívüli pozícióból lehetetlen lett volna. Érdekes most látni, hogy a kisebbségi jogokért több tízéven keresztül hangosan kiálló néhány közszereplő az eredményeink láttán rendületlenül finnyog - nehéz elismerniük, hogy 6,5%-os választási eredménnyel, értünk el olyan látványos eredményeket a kormányban, melyeket a régebbi időkben erősebb koalíció tagjaként sem sikerült. Munkánk további eredményeinek köszönhetően gazdasági, szociális, és egészségügyi téren is kézzelfogható javulás tapasztalható, de a vállalkozói szféra is támogatóbb közegben dolgozhat.

Természetesen nemcsak a nagypolitika, hanem közvetlen környezetem történései is részét képezték az év-értékelésemnek. Örülök annak, hogy a hozzám közel állók, a családom tagjai jó egészségben élték meg az elmúlt évet, ráadásul idősebb fiam sikeresen befejezte az egyetemet, így ez az év számunkra egyértelműen pozitív volt.

Érdekes módon politikai szempontból legnagyobb eredménynek a Nyitra megyei választásokat tartom. Lehet, hogy ez sokak számára csodálkozásra ad okot, hiszen a Híd nem erősödött és nem is gyengült ezeken a választásokon, sőt sajnálatos módon a magyar érdekképviselet inkább gyengült. Az MKP ugyanis elutasította a Híddal való együttműködést, és továbbra is olyan sikereket ünnepel, melyek következtében 39-ről 33-ra csökken képviselőiknek a száma. Pártérdekeket követve politizálnak, és az egykor közösen kiépített bázisokon lovagolva érik el az eredményeiket - de már látható, hogy néhány következő választás után már kipukkad a lufi, hiszen egy együttműködni nem képes párt eredmények nélkül nem tudja jól ellátni a magyarság érdekképviseletét. A Híd viszont (nem pártszempontból, hanem a polgárok szempontjából) sikeresen abszolválta a megyei választásokat, hiszen az SNS-szel és SMER-rel kötött koalíció három célkitűzését teljesítettük. Sikerült megállítani a szélsőségesek előretörését, megszüntettük a nemzetiségek szerinti politizálást a megyében, illetve elértük, hogy megyeelnöke legyen a kisebbségek is (így a Hídnak is). Bár pártszempontból biztosan nem ez volt a legsikeresebb választás, ám a polgárok szemszögéből egyértelműen eredményes volt.
 
Mivel a politikának mindig a lakosok, a polgárok érdekeit kell szem előtt tartania, így az együttműködés és együtt gondolkodás politikája a 2018-as évben is elégséges zálogot jelent a következő időszak sikereihez. Ehhez természetesen szükség van (és lesz) a polgárok támogatására is, hogy közös munkával, lépésről lépésre javíthassuk országunk, megyénk, intézményeink, lakosaink jövőképét.
 
 
 




&nabp;
 
 
&nabp;